14. nap/206 km

Bea reggel 6 körül felkelt és átment kávéért a közeli benzinkútra. Végül ebből egy 1 órás séta lett, és körbefotózta a környéket: mintha megállt volna az idő a 60-as, 70-es években. A tegnap felfedezett drágábbik szállodában terveztünk egy jó kávézást, meg múzeumlátogatást (mert, hogy az is volt benne), de inkább kihagytuk és nekiindultunk szervizt keresni. Hát, nagy választék nem volt. Egy gumist találtunk, aki azt javasolta, hogy menjünk tovább és nem túl messze van egy Harley szerviz, ott biztosan tudnak segíteni. Emlékeztem rá idefelé, valóban nincs túl messze, gyerünk. Autópályán mentünk, de olyan szélben, hogy Bea rendesen félt. Rendben megtaláltuk a Harley szervizt. Bemegyek, mondom, hogy a fékemmel van gond, kijönne-e valaki megnézni?
- Milyen motorról van szó?
- Hát, egy Suzuki V-Strom.
- Ez bizony egy Harley szerviz, és más motorokkal nem foglalkozunk.
- Ok, félreértettetek: nem az esedékes olajcserét akarom elvégeztetni,

hanem a fékemmel van gond, és csak annyit kérek, hogy valaki nézzen rá, hogy mehetünk-e tovább, vagy hívjam fel a tulajt.
- Nem értetted, amit az előbb mondtunk. Ez egy Harley szerviz, mást nem javítunk, ebből adódóan rá sem nézünk.
- Köszönjük a segítséget…
Hát új rajongót most nem szereztek a márkának. A végén annyit megtettek, hogy felhívtak valakit a közelben, hogy odaküldhetnek-e hozzá, és elmagyarázták, hova menjünk.
Később elmeséltem a történetet egy helyi fickónak, azt mondta, nyugodjak meg, a Harley-nél nem csak másokkal utálatosak, de a Harley tulajokkal is.
Rendben meg is találtuk, ez egy útszéli motorszerviz volt. Mike egyedül dolgozott, láthatóan tele volt munkával. Megnézte a motort, rögtön megállapította, hogy semmi gond a fékkel, a teleszkópból folyik az olaj (hát, igen, a rutin meg az évek…). Három választásom volt:
1. Ad szerszámokat, és helyben megjavíthatom magamnak (mellettünk egy fiatal srác láthatóan ezt a verziót választotta).
2. Megvárom az este 10 órát, akkor neki tud állni, és megjavítja a motort.
3. Bekötözi a sebet (szó szerint), hogy ne folyjon az olaj a lábamra, és (majdnem) a világ végéig elmotorozhatok vele.

Kitalálható, hogy a 3. verzió volt a nyerő. Ellátta a sebet és mehettünk tovább.
Oak Creek felé mentünk tovább. Fenyveseken keresztül motoroztunk, egy kiránduló helyen meg is álltunk nézelődni. Úgy döntöttünk, kempingezünk még egyet, találtunk is egy szimpatikus helyet. Bea azon elmélkedett, hogy a fürdéshez vásárolható 8 perces zseton időtartamát vajon mi alapján határozták meg. Azt terveztük, hogy veszünk húst és grillezünk a szabadban, de a recepciós szólt, hogy a szárazság miatt nem szabad tüzet gyújtani. Este láttuk, hogy ez a tilalom csak ránk vonatkozik, de mindegy nem reklamáltunk. A recepción láttunk két „érdekes” figyelmeztetést, miszerint piton és medve nyomokat is láttak a környéken, ezért óvatosságra intenek mindenkit, és persze ne hagyjunk kint ételt. Felvertük a sátrat, elrendeztük a csomagokat, aztán elmotoroztunk egy közeli kiránduló helyre. Itt egy gyors folyású patakban lehetett fürödni, meg mellette a vörös sziklákon napozni. Hát, a fürdéshez kellett némi bátorság, mert

a víz 16-17 fokos lehetett, de nagyon jól éreztük magunkat. Felmerül a kérdés. Ki volt a merészebb. Szabolcs, aki 1x 3-4 percet fürdött vagy Bea, aki 2x 1,5 percet. Ki-ki döntse el. Azt, hogy mi hogy döntöttünk az titok…, de már nem is emlékszem. Ez az egész környék régi kiránduló hely lehetett, mert még álltak eredeti, a 30-as évekből itt maradt kemping házak. A visszafele úton egy étteremben vacsoráztunk. Utolsó ilyen vacsoránk volt, mert másnap már Phoenix-ben kellett lennünk.