9. nap/116 km

Mára nem terveztünk utazást, a helyi látnivalókat akartuk végigjárni. Azt a javaslatot kaptuk, hogy 10 és 13 óra között menjünk az Antilop-Canyonba, mert ilyenkor a legszebbek a fények (és legdrágábbak a jegyek: fejenként 12$ az indián területre, plusz 40$ a Canyonba), és érdemes előre megvenni a jegyet, mert erre az időszakra hamar elfogy. Tehát reggel ott kezdtünk, majd irány a Horseshoe Band. Ez egy patkó alakú kanyar a Colorado folyón. Meg sem próbálom leírni milyen fantasztikus látvány. A képek is csak töredékét adják vissza annak, amit lát és érez az ember. A sziklák, a víz, a színek, a méretek… Tényleg látni kell, és még úgy is hihetetlen. Napokig el tudtam volna nézni…

Sajnos annyi időnk nem volt, mert 11-kor indult a túra az Antilop Canyonba. Nyitott platójú, 10-14 fős pick-up vitt ki a Canyon bejáratához. Igen rázós és poros volt az út, de élveztük. Általában két indián nő vezetett egy csoportot, sokat meséltek is, és a fényképezésben is segítettek. Ezt ismét nehéz leírni, annyira egyedülálló jelenség a természet és a fény közös alkotása. A Canyonban kb. 1 órát töltöttünk és megszámlálhatatlan képet készítettünk. Profi fotósoknak külön csoportok vannak (mi nem abban voltunk). Bea a bezártság miatt nem élvezte felhőtlenül a túrát, ezért félútról visszafordult. Elmondása szerint „jól tette”, mert visszafelé már nem volt tömeg és időnként teljesen egyedül volt. Egészen más a hangulata így az Antilop Canyonnak. Én elmentem a végéig, ahol egy a bejárathoz hasonló szűk résen lehet kijutni a Canyonból. A vezetők elmondták, hogy esős időszakban tilos a Canyonba menni, mert pillanatok alatt megtelik vízzel és akkor lehetetlen kijutni belőle. Vissza megint 15 perc rázkódás a platón.

Két ilyen csoda egy napra… Nem túlzás ez?
Persze, hogy nem, jöhet a harmadik: a Glenn-Canyon gátja a Colorado-n. Ez az USA 4. legnagyobb gátja, a megépítésével jött létre a Powell tó, ami az ország második legnagyobb mesterséges tava. Ismét hatalmas méretek, a természet és az ember közös alkotása. Persze erről az alkotásról azért megoszlanak a vélemények, mert a gát a tározóval teljesen megváltoztatta a Colorado folyó alsó szakaszának környezetét. Van egy vezetett túra a gátra, aminek során a gépészetet is bemutatják. Én jelentkezetem rá, de az indulás előtt fél perccel lefújták (már szálltunk volna be a liftbe), mert a nagy szél miatt nem volt biztonságos a gát tetejére menni. Természetesen itt is csináltunk egy csomó képet, aztán vissza a motelbe. Vacsorázni egy közeli kis, hagyományos büfébe mentünk. A teraszon egy hatalmas füstölőben készült a marhahús. Éppen elkészült egy adag, amit egy vasvillával (tényleg majdnem akkora volt, mint amivel a szénát rakják) műanyag ládákba pakolt egy fickó. Odamentem, hogy lefényképezhetem-e? Hát persze, de akkor inkább visszapakolja a húst, mert úgy érdekesebb. És tényleg vissza is pakolta…
Ma megint annyi élményt gyűjtöttünk magunkba, hogy idő lesz feldolgozni…