2. nap/248 km

B: Reggel 7-kor keltem. Kicsit hangosan „pezsegtem”, így már nemcsak én voltam ébren. Megettük a tegnap vásárolt kaját, szerencsére van hűtő is, mikró is, így a virslit meg tudjuk melegíteni. Kávéfőző is van. Királyság! Mind a kettőnkben már bujkált az indulás, az ismeretlen meghódításának varázsa, ezért elég jó kedvünk volt. Sokat poénkodtunk, nevetgéltünk…. de hát indulni kéne már!!!! 10.30ra sikerült is felpakolni a motorra. Felpakolni ? Másodszorra igen, mert az első rögzítés lazára sikeredett. Ez a művelet 2 embert kíván fizikailag, de szervezésileg csak egyet!!! (ne ide tedd, fogd erősebben, hogy pakoltál a csomagba? mi ez a kemény? tényleg a legalsó csomagban van, amit napközben használni akarsz?) Nem, nem!!! Majd szóljál, ha vehetem a bukóm.
Ahogy kikanyarodtunk a szállásról, mindenről elfeledkezve élveztük az utazást. Egy óra múlva aztán megálltunk tankolni. Gondoltuk, megnézzük a keréknyomást is. Hát jól tettük, kellett bele bőven levegő. Jesszus! A hátsó gumin repedéseket fedeztünk fel. Most

idegeskedjek vagy engedjem el a dolgot? Tudtuk, hogy nem igazán veszélytelen a dolog, de úgy gondoltuk tovább megyünk és figyeljük majd a gumi állapotát. Erdős, dimbes-dombos utakon motoroztunk, nagyon élveztük, hogy hűvös volt a levegő is. Flagstaff-ot először ki akartuk kerülni , van egy elkerülő, de kíváncsi voltam a városra. A 66-os útnak itt is van egy szakasza. A város nem különleges. A kivezető úton csak a baloldalon sorakoznak a megszokott gyorséttermek, javító műhelyek, benzinkutak, a másik oldalon vasút végig. Mivel már szerettünk volna végre kávézni, ezért mind a ketten erősen koncentráltuk, hogy egy jó kis tradicionális kávézót találjunk. Egyszerre bólintottunk, megtaláltuk! Ez biztosan az! és valóban. Jó kis country zene szólt. Már az épület tömege, megjelenése is a múltat sugallta. Ez a MUSEUM CLUB. Itt szembesültünk először a kávék mennyiségével. Kértünk két presszót, kaptunk is két bögrével és szívószállal. Ha így kapjuk, így isszuk meg. Kávézgatás közben észrevettük, hogy a mögöttünk ülők közül többen is erősen figyelgetnek a mennyezet felé. Kiderült, hogy „Lovi„ hely is volt egyben ez a pub, és a falra szerelt tv-n élőben közvetítették a versenyt.
Sz: Napközben lévén kevesen voltak bent, de nagyon barátságosan és érdeklődően fogadtak minket, a végén pedig tapssal köszöntek el. Élveztük… Még időztünk kicsit a parkolóban, amikor megállt egy helyi motoros, és egy bizonyos utca felől érdeklődött. Jó vicc… Mondom, hogy Magyarországról jöttünk, ezért viszonylag gyenge a

helyismeretünk, de megnézhetjük a GPS-t. Azt mondja, nézzük! Az utcát nem találtuk, de egyszer csak megállt a srác a kereséssel és ránk néz:
- Mit mondtál, honnan jöttetek?
- Hát, Magyarországról.
- És most itt motorozgattok?
- Hát, igen…
- Az nagyon cool… és mosolygott…
Ideje indulni. Elértük a Navajo-k földjét, egyre kopárabb lett a környezet. Mivel ez a környék már ritkábban lakott volt, délután 5 körül elkezdtünk szállást nézni. Találtunk is egy kiváló helyet: Cameron Trading Post. A Little Colorado folyó partján, a híd lábánál, egy nagyobb fajta motel, étteremmel, ajándék bolttal, benzinkúttal, és ebből adódóan meglehetősen nagy forgalommal. Nem olcsó, de megéri az árát. Ma már egy új híd visz át a folyón, de a régi 1911-es építmény is ott van mellette. Az egész „kereskedelmi állomást”

Navajo indiánok üzemeltetik. Estére „Navajo stew”-t ettünk, ami nagyon hasonlít a mi gulyásunkhoz. Nagydarab indián srác hozta az italokat (szigorúan alkohol mentes, még szerencse, hogy volt hazai!), bírtuk, ahogy mindig a farzsebéből adta a szívószálat. Este rövid séta, szivárvány a távolban, a szokásos egyetemi baseball bajnokság a tv-ben, aztán alvás.