13. nap/299 km

Korai ébredés. Bea panaszkodik, hogy annyit „mozgok” éjjel, hogy nem tud aludni. Hát persze… Egyrészt tudni kell, hogy itt az ágyak olyanok, mint egy vízágy: ha valaki mozdul, a másik oldalon ugyanúgy érezni. Másrészt, persze, hogy mozgok, mivel éjszaka legalább kétszer fel kell kelni, tölteni az elektromos kütyüket (1 adapterünk van): sisakkommunikációk, telefonok, fényképező gép, sisakkamera… De, ha gond a mozgás, szívesen átadom ezt a feladatot…
A szokásos isteni tükörtojás-szalonna-reszeltkrumpli mixet reggeliztük a motel önkiszolgáló éttermében. Volt még rajtunk kívül pár túrázó, szintén a kanyonba készültek. Az egyik fickó megdicsérte a reggelimet, váltottunk pár szót. Ez is nagyon tetszett odakint, hogy az emberek kommunikálnak egymással. Teljesen természetes, hogy szólnak pár szót egymáshoz. Nem akarnak semmit a másiktól, csak szeretnek kommunikálni. Nálunk ilyen nincs.
Irány a kanyon. Ha valaki látta a „Mackenna aranya” című filmet,

annak ismerős lehet a hely és a Spider Rock. A szikla egy 240 méter magas oszlop, amit a természet, elsősorban a szél 230 millió évvel ezelőtt kezdett formálni. Megnéztük a kanyont fentről, aztán egy több órás túrába kezdtünk. Lementünk a kanyon aljába, ahol 800 éves indián romok- pueblos, régi indián falu- vannak. Különleges volt az építkezésük, az évezred első két évszázadában építkeztek sziklák mélyedéseibe. Igen kis területen, volt, hogy 80-an is együtt laktak. Fantasztikus volt ezt látni, és ismét több száz évet idő-utazni. A mai napig élnek földműves indián családok a kanyonban, ezért a turistákat arra kérik, hogy körültekintően közlekedjenek, és ne zavarják az ott élőket. Végig az egész sétánk alatt kellemes fenyő és egyéb cserje illata lengedezett. Itt nincs sok turista, így jólesik sétálgatni. Mindenhol a szabadság, békesség, a nyugalom érzete terjeng. Délutánig itt voltunk és alaposan bejártuk a területet. Egy nap ide, egy nap vissza, de a végén azt mondtuk, hogy kár lett volna kihagyni. A délután közepén indultunk vissza Winslow-ba az előző napi úton. Találtunk egy nagyon szimpatikus, patinás szállodát, de a 150$ túl volt a „fájdalom küszöbünkön”, végül a városka szélén kötöttünk ki egy motelben: 44$. Amikor megérkeztünk, az egyik lakó lelkesen üdvözölt minket és ugyanilyen lelkesedéssel éltette az íreket. Na, igen, kicsit benézte a zászlót a motoron. Tisztáztuk a helyzetet, erre azt mondta, nem gond, hogy nem vagyunk írek, akkor is üdv Arizonában. Jó fej volt. Hát a környék és az „úri közönség” nem volt túl biztató, de lehet, hogy csak mi voltunk bizalmatlanok. Nagy

parkoló volt a szobák előtt, szemben egy másik hasonló motel. Na, oda jött ki egyszerre a rendőrség, tűzoltóság és a mentők. Nem tudjuk mi volt az oka, de gondolom, nem gyakorlatoztak… Reggel kérdeztem a tulajt mi volt itt este, csak annyit mondott, hogy az egy másik motel.
Még este az egyik megálláskor Bea vette észre, hogy olajos a nadrágom szára. Na, szép, kibírhatott volna még pár napot. Az első féknyereg tiszta olaj volt, ezért megállapodtunk, hogy ha lehet, így nem indulunk tovább, hanem reggel keresünk egy szervizt.
Azért éjszakára gondosan bezártuk az ajtót…