5.nap/189 km

Sz: Mivel a szobánk kicsi és sötét, inkább kinn a placcon, a járdán fogyasztjuk el egyszerű reggelinket. Mielőtt megkezdjük Arches-i tekergésünket a nemzeti parkban, begurulunk egy gumishoz, gumiabroncs ellenőrzésre. Szerinte mehetünk. Szinte repülünk a jó hírtől, és attól, hogy a csomagokat is a szálláson hagytuk (majd visszafelé felvesszük őket.) Amit mi most is kihagytunk, pedig érdemes: már a nemzeti parkok bejáratánál tájékozódni a látnivalókról. Ha már benn vagyunk, csak kapizsgáljuk, mi merre, mi az, amit érdemes megnézni. Persze ha van rengeteg időnk - akár néhány nap is egy nemzeti park meglátogatására - akkor érdemes minden megállási pontnál szétnézni. Tehát irány az Arches Nemzeti

Park. Ez a park a szél által kialakított ívekről (arches) híres, némelyik olyan, mint egy híd. Az egyik itt lévő "ív" Utah állam jelképe. A természet itt is leírhatatlant alkotott, a fényképek is csak töredékét adják vissza. Vörös sziklák mindenfelé. Teszünk egy nagyobb gyalogtúrát. A látvány annyira leköti a figyelmünket, hogy a meleget is egészen jól viseljük, pedig tényleg nagyon meleg van, árnyék pedig alig. Az emberek nagyon közvetlenek, ezt az egész út alatt tapasztaltuk. Ha elmennek melletted egy ösvényen, legtöbbször van egy szavuk hozzád, ha más nem, biztatnak, hogy nincs már sok hátra ebből az etapból. Ez először nagyon meglepett minket, de aztán hozzászoktunk. Tényleg azt érzi az ember, hogy itt közösségben élnek, törődnek egymással, és többször is tapasztaltuk, hogy ha valaki bajba kerül vagy csak apróbb segítségre van szüksége, természetes, hogy kér és kap is segítséget. Ezt a fajta mentalitást tapasztaltuk mindenhol, kivéve a "nagyvárost". Phoenix-ben egészen mások voltak az emberek. Ott sem voltak ellenségesek, de inkább azt éreztük, hogy mindenki oldja meg a saját problémáit. Phoenixen kívül viszont mindenhol nagyon barátságosak, közvetlenek és segítőkészek voltak. A közlekedés pedig egészen más, mint amit nálunk, vagy bárhol Európában tapasztalunk. Semmi kapkodás, minden szabályt betartanak, előzékenyek és kiválóak a jelzések. A közlekedési lámpák

nem fölöttünk vannak, hanem a kereszteződés túloldalán, hogy lássuk őket. Mindent előre jeleznek (pl. a sebességkorlátozást 500 méterrel előtte), minden fontosabb táblát kitesznek a bal oldalra is és természetesen az utak minősége is kiváló. Itt az Arches-ben minden egyéb védőfelszerelés nélkül, bukóban és pólóban motoroztunk. Tudom, ilyet nem csinálunk, de ebben a környezetben elképzelhetetlen volt, hogy bármilyen baleset történjen. Azért megjegyzem, ilyen lazaságot nagyon ritkán követtünk el.
Magunkba szívtunk minden látványt és érzést, és visszatértünk Moab-ba. Moab volt a "legészakibb" úticélunk, innen mondhatjuk, hogy visszafelé haladunk (persze némi kerülővel). A motelben felpakoltunk és a város szélén ettünk egy késői ebédet. Az étteremben szinte hideg volt, de kint még mindig komoly a hőség. Irány vissza Monticello-ba.
Monticello felé beugrottunk hamburgert enni, és hűsölni. Közben kinn, nem messze az étteremtől baleset volt. Kb. akkor történhetett

mikor beültünk és mire végeztünk már indult is a forgalom. Úgy tudnak helyszínelni, hogy a legkevésbé akadályozza a forgalmat. Ma számomra a nap csúcspontja az volt, hogy az egyik megállásunk alkalmával észrevettem, hogy dől a motor. Persze kicsit homokos volt a talaj és SZERINTEM ÉN ( Bea )!!! két újjal húztam vissza a motort. Szabolcs nem szólt semmit csak furcsa mosoly volt az arcán és mintha csak kapaszkodna a motorba. Most csak súgom: állítólag ő tartotta a motort és azért nem szólt semmit, mert szinte „b.sz.rt” az erőlködéstől. Na, igen, ez a mosolya tényleg ismeretlen volt. Monticellóban egy útszéli kis motelban éjszakáztunk.