6. nap/290 km

A szokásos reggeli készülődés után indulunk, majd 35 km után Blending-ben tankolunk. Itt vettem észre, hogy a futófelület is elkezdett repedezni. Hát, nem vagyok szakember, de nem nézett ki nagyon biztonságosnak. A benzinkút mellett volt egy gumis, odagurultunk. A fickó azt mondta, ő ezzel a gumival nem menne tovább, de segíteni sajnos nem tud. Annyit azért megtett, hogy nekiállt telefonálni és kiderítette, hogy Monticello-ban van egy kis Honda kereskedés, akik tudnak gumit szerezni, meg ki is cserélik. Közben én hívtam Joe-t (ő ugye Ted embere, náluk béreltük a motort), ő azt mondta, cseréltessük ki a gumikat, ha visszaértünk kifizeti. Szóval irány a Honda kereskedés. Ott már vártak, megnézték a "beteget", egy két telefon (közben beszéltek Joe-val is, így fizetnünk sem kellet, lerendezték a bankkártya adatokkal) és indultak is gumiért. Így volt kb. 3 óránk. Gondoltuk, ez azért alakult így, hogy megismerjük Monticello-t (nem ám, hogy este érkezünk, reggel megyünk, tessenek csak megismerni a várost). Az egész egyébként akkora volt, hogy 3 óra alatt szinte be is jártuk gyalog. Volt itt egy kis skanzen a korai telepesek életéről. Nem nagyon gondozta senki, de

nekünk így is érdekes volt. Szokásos menü a helyi büfében (nekem nagyon bejöttek a tipikus helyi ételek). Hangulatunkat egy 13 fős nyugdíjas csapat érkezése is feldobta, akik igazi bringás felszerelésben estek be. A jó kis ebéd után visszasétáltunk a szervizbe. Minden rendben, új gumi ragyog a motoron. Sajnos az idő annyira elment, hogy az eredeti célunkhoz (ez egy tó volt, ahol azt terveztük, hogy napozunk és ejtőzünk egy napot, de erről majd később) már nem nagyon érhettünk oda, ezért úgy döntöttünk, hogy valahol félúton a Powell tónál megállunk éjszakára. A szervizesek ebben is segítettek, pár telefon, és kaptunk egy helyet, ahol egy kempingben adnak ki bungalókat. Le nem foglaltuk, mert ki tudja, tényleg odaérünk-e, de azért belőttük a térképen.

Mára viszont még be volt tervezve a Natural Bridges Nemzeti Park. Itt az Arches-hez hasonló természeti képződmények vannak, de amíg az előbbit főként a szél alakította, ezeket a víz. Szinte már unalmas leírni, hogy megint megdöbbentünk a természet alkotóerején. Egy egyirányú kis út vezet körbe a nemzeti parkban, azon csorogtunk, és itt-ott megálltunk. Itt végre teljesült Bea egyik fő kívánsága, hogy indián lakóhelyet (illetve a romjait) lásson. Ezen a területen Hopi indiánok éltek, a lakóhelyük pedig elég szokatlan volt (legalább is mi nem így képzeltük). A leírásokból persze meg lehet érteni miért ilyen, főként a betolakodóktól és a természettől való védekezés szempontjai szerint alakították ki. Mindenesetre furcsa volt, hogy aránylag kicsi épületekben éltek. Az egyik megállónál jött föl egy fickó a völgyből (lent is vezetett egy út, de nem egyszerű kirándulóknak ajánlották), és kérdezte, hogy van-e vizünk. Hát éppen volt, de nem sok, meg meleg is egy kicsit. Elmondta, hogy a barátnőjével vágtak neki a völgynek,

de elfogyott a vizük, és a lány nagyon elfáradt, ezért ő előre jött vízért, hogy vigyen neki. Na, hát a mi készletünkkel messzire nem jutnak. Javasoltam neki, hogy inkább üljön föl mögém és elviszem a bejáratnál lévő Ranger állomásra az autójáért, ott vizet is tudunk venni. Ok induljunk, Bea addig itt marad, hátha előkerül a csaj. Indulás előtt még mondtam neki, hogy minek hozza a hátizsákját, Bea majd vigyáz rá addig. Mint később kiderült, ezt nem kellett volna, mert abban volt az autójának a kulcsa. Na, mindegy, ha már ott vagyunk a bejáratnál, keressük meg a Ranger állomást (maga a park már hivatalosan zárva volt), hátha tudnak segíteni. Találtunk is egy Ranger lánykát, aki azt mondta, hogy neki most menni kell valahova, de kerít valakit. A fickó maradjon ott, én meg menjek vissza Beához. Mire visszaértem, az elveszett lány már ott ült Bea mellet, mosolygott és iszogatta a meleg vizet. Fél perccel utánam megjött a barátja is a Ranger lánnyal, autóval. Mindenki happy, mindent köszönnek, jó

utat. Az egészben az volt a legjobb, hogy a Rangernek egyszer nem jutott eszébe olyan hülyeségeket mondani, hogy minek mentetek le oda víz nélkül, meg hogy csak gondokat csináltok itt nekünk, hanem mosolyogva segített. Hiszen valaki bajban volt, ő meg azért van ott, hogy segítsen. És aki bajban volt, annak is természetes volt, hogy segítenek neki. Nagyon tetszett!
Na, akkor hogyan tovább, elég sok időnk elment ma. Beának itt támadt egy "fantasztikus" ötlete, hogy aludjunk itt a "természetben". Milyen szép lenne, csak néznénk a csillagokat, reggel meg a napfelkeltét. Hát ez tényleg kiváló ötlet, alig sikerült lebeszélni. Induljunk, talán még világosban odaérünk a tóhoz a kempingbe. Nagyon messzire persze nem jutottunk, de nagyjából próbáltuk belőni a helyet, amit a szervizben ajánlottak. Nagy valószínűséggel valahol máshol kötöttünk ki. Itt is jelöltek egy kempinget, amihez közeledve találtunk egy kisebb lakókocsi parkot (szerintem munkások lakhattak benne). Egyetlen kocsiban volt valaki, tőle kértünk útbaigazítást.
- Menjünk csak tovább, az út végén, a tó partján van a kemping, meg fogjuk találni a kialakított placcokat. A kemping ugyan nem üzemel, mert a tóban nincs víz, ( 1 éve nem igazán volt eső, pedig ez igazi vízi paradicsom, fürdőzést, hajókázást kedvelőknek) de szerinte a wc-mosdó működik. Ja, és persze miénk az egész.
- Biztonságos? - kérdeztük kicsit elbizonytalanodva
- Ugyan, a kutya nem megy arra...
Hát odagurultunk. Itt a hegyóriások között teljes a csend, csak egy generátor dudorászgatott valahol. A kemping területén kialakított placcok voltak étkező paddal. Kiválasztottunk egy szimpatikusat és a teljes sötétség előtt felvertük a sátrat. Megtaláltuk a mosdót is, (igazi kaland egy zseblámpa segítségével felfedezni, és megtalálni a kacskaringós utat), de volt csap, HIDEG folyó víz, WC, minden, egészen jól éreztük magunkat. A nap végére még egy MELEG sör is előkerült a csomagokból. Kell ennél több?! Beácska az indián romok mellé megkapta a „csillagos eget” is (mert lehoztam Neki…), szóval nagy nap volt a mai.
Az éjszaka azért nem volt annyira komfortos. Egyrészt ugye konkrétan sziklán aludtunk, matrac nélkül, ezt talán nem is kell részletezni. A szél éjszaka folyamatosan csapkodott kint valamit, amit ha jól emlékszel valamikor hajnalban megszüntettem. Aztán kicsivel később, de még nagyon korán reggel megjelent egy madár, ami olyan hangosan károgott mellettünk, hogy akkor már tényleg nem lehetett aludni. De ennyi "kaland" azért belefér, mondhatni kell! És persze utóbb derült ki, hogy azért ébresztett szegénykém olyan irtózatos hangon, ennyire korán, hogy részesei legyünk annak a fantasztikus élménynek, amikor a nap első sugarai megvilágítják a vörös sziklákat. ( Hú, most is borzongok, ahogy ezeket a sorokat írom.)