7. nap/241 km

Szóval (nagyon) korai kelés, de ez megint megérte. Este nem láttuk, de gyönyörű helyen vertünk sátrat: a tóparton, körben semmi mesterséges építmény, csak a természet. A tó túloldalán hatalmas vörös sziklák, amik visszaverték a felkelő nap fényét. Ha nem élőben látom, azt mondom: giccses…
Gyors (a körülményeknek megfelelő) reggeli készülődés és már 7 óra előtt indulás. Rögtön a kempingtől nem messze megálltunk egy kis benzinkútnál, ami még zárva volt. Nem sokkal később megérkezett a személyzet (egy fiatal lány), vele nyitás közben beszélgettünk kicsit. A gyors reggelinket a benzinkút töltő kútjainak tövében, szemünket még mindig a vörös sziklákon pihentetve fogyasztottuk. Bea

kávézgatott, én energia itallal próbáltam ellensúlyozni a hajnali ébresztőt. Ezek a legélvezetesebb momentumok egy ilyen úton…
Következő cél a Capitol Creef Nemzeti Park: indiánok és mormonok földje. Vörös és fehér kőtömbök ismét, de itt végre újra láttunk egy kis zöldet is. Egy Fruita nevű helységben élt itt egy mormon közösség. Amikor a nemzeti parkot kialakították, helyrehozták az egyik farmjukat és a közelben lévő iskolát (ez egy akkora fa épület, amit ma fás kamrának néznénk). A farm valami fantasztikus hely. A Gifford család farmján, korhűen rendeztek be egy kis házat, csak az akkoriban ott élők hiányoztak. Bea imádta ezt a helyet. Megkóstolta a hely eredeti spéci pitéjét, vett néhány rongybabát is. Amikor itt valóban igazi közösségi élet folyt, az asszonyok rongyokból, anyagokból varrtak takarókat, babákat a gyerekeknek. Az ő feladatuk volt a kamra ellátása a helyben termelt gyümölcsökből. A karámokban most is voltak lovak. Igazi fényes szőrű, karcsú pacik. A nyugalom, a békesség szigete. Mindketten megállapítottuk, hogy el tudnánk ott képzelni az életünket. Mondjuk holnaptól… Tényleg nagyon szépen helyre állították, látható, hogy hogyan élhettek ott a XX. század első évtizedeiben: a leírásokból úgy tűnik, nagyon boldogok voltak.
Mivel kb. az út felénél voltunk, úgy gondoltuk, beiktatunk egy pihenő

napot. Kinéztem egy tavat nem túl messze innen. Jelölt a térkép szállásokat, valamit biztosan találunk, strandolunk, napozunk egy napot. Ahogy közeledtünk a tóhoz, kezdett hűvösre fordulni az idő, majd az eddigiekhez képest kifejezetten hideg lett. Aztán az információs táblákból kiderült a szokatlan időjárás oka: 2.000 méter magasan voltunk. Na, ezt megint benéztük, de most már maradjunk. A helyi boltban érdeklődtünk szállásért: hát, nem nagyon van, mert a múlt héten még be volt fagyva a tó, és mivel ez egy horgásztó, még most kezdték el rendbe rakni a házakat. Azért kerítenek nekünk valamit, szóval némi alkudozás után egészen rendes kis házat kaptunk, még a fűtés is működött, amit persze használnunk is kellett. Pakolás közben odajött egy hulla részeg srác, nagyon barátkozós kedvében volt ezért beszélgettünk kicsit, de a téma nem maradt meg bennem. Becuccoltunk, irány az étterem. Nagyon hangulatos volt, tele „horgász trófeákkal” és fényképekkel, komoly élet lehet itt szezonban. Rendeltünk valami kaját, meg egy-egy jó korsó sört.

- Na, hát alkohol az itt nincs. Ez egy nemzeti park, itt nem lehet kapni. Ne kérdezzem miért, mert azt hosszú lenne elmagyarázni, de sajnos ez van.
- Ok, akkor majd veszek a boltban.
- Nem ott sem lehet kapni.
- De én láttam az előbb valakit, aki rendesen be volt rúgva.
- Igen, ha hozol magaddal, azt nyugodtan megihatod, csak itt venni nem lehet.
Hát így jártunk. Azért nagyon nem estünk kétségbe: ismét gyönyörű helyen voltunk, és ez a lényeg. A szobánk akkora volt, hogy a térkép összes lapját egymás mellé tudtuk tenni a földön, így átnéztük a hátralévő utat és módosítottuk egy kicsit az eredeti tervet.